21november2017

Minimálbér

Minimálbér összege 2013

Minimálbér 2014 - A minimálbér összege 2014-ben ennyivel emelkedik


Minimálbér 2014 - A minimálbér összege 2014-ben ennyivel emelkedik. 2014. január 1-től újra emelkedini fog a minimálbér, a garantált bérminimum összege és a köztisztviselői illetményalap is, hiszen választási évben mindig ez történik. Összefoglalónkból kiderül, hogy pontosan milyen összegű emelésre számíthatnak azok, akiknek az alapbére megegyezik a  minimálbérrel.

A kormány folyamatos tárgyalásokat folytat a munkaadókkal és az érintett szakszervezetekkel a 2014-es minimálbér és a garantált bérminimum összegének meghatározásához. A munkáltatók az infláció mértékével megegyező, azaz körülbelül 2-4 százalékos minimálbér emelést javasolnak.

2013-ban a minimálbér összege a korábbi 93 000 forintról 98 000 forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedett.

A tavaly júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve szerint a minimálbér és a garantált bérminimum összegét és hatályát a kormány állapítja meg, az NGTT-vel folytatott konzultációt követően.

Sok munkavállalónak járna több bér, mint a minimálbér aktuális összege, hiszen diplomával vagy szakképesítéssel rendelkeznek. A munkáltatók viszont vonakodnak kifizetni a megnövelt minimálbért, azaz a garantált bérminimumot a diplomával illetve szakképesítéssel rendelkező munkavállalóiknak.

A MINIMÁLBÉR.COM weboldal figyelemmel követi a kormány egyeztetéseit és lépéseit, így a 2014-es minimálbér adatokat is azonnal közzétesszük minimálbér információs portálunkon, amint azok nyilvánosságra kerülnek.



Friss hírek