21november2017

Minimálbér

Minimálbér összege 2013

Minimálbér 2013: távol kerültek egymástól az álláspontok a bértárgyalásokon


Minimálbér 2013: távol kerültek egymástól az álláspontok a bértárgyalásokon. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint a két kiigazító csomaggal nehezebbé váltak a jövő évi bérekről szóló tárgyalások, amelyeken most erős feszültség uralkodik, nagyon távol kerültek egymástól a munkaadók és a munkavállalók álláspontjai. Az ÁFEOSZ elnöke azt mondta: a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé a béremelést.

Pataky Péter az MTI-nek kedden elmondta: az MSZOSZ mindig a megállapodás céljával ül le a tárgyalóasztalhoz a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), és azt is szeretné, ha nemcsak a minimálbérről és a garantált bérminimumról egyeztetnének, hanem az országos bérajánlásról is.

Utóbbi kapcsán kiemelte: azért lenne fontos a bérajánlásról is megállapodni, hogy segíteni, orientálni tudják a munkaadókat a helyi bértárgyalásokon.

Jó megoldás lenne az MSZOSZ elnöke szerint, ha a kormány olyan, adórendszert érintő lépéseket tenne, amelyek növelnék a béreket, de nem jelentenének további terheket a munkaadóknak. Hozzáfűzte: tagszervezeteik megkérdezése alapján azt látják, a cégek körében is nagy a bizonytalanság a 2013. évi bérekkel kapcsolatban, mivel már elkezdődött a jövő évi üzleti tervek elkészítése.

Pataky Péter elmondta: korábban abban bíztak, hogy november közepére már a bértárgyalások végére jutnak, most azonban félő, hogy nem lesz megállapodás. Az elnök szerint ez az eset akkor lehetséges, ha a munkaadók álláspontja "bemerevedik", és továbbra sem szeretnének bért emelni, vagy csak az infláció alatt. A szakszervezetek számára az elmaradó vagy az infláció alatti emelés nem elfogadható - húzta alá az érdekképviseleti vezető.

Arra a kérdésre, hogy a kormány elfogadhatónak tartotta-e a szakszervezeti oldalnak azt a korábbi javaslatát, hogy a minimálbér 16 helyett 14 százalékkal adózzon, Pataky Péter nemmel felelt. Kifejtette: az adórendszerben speciális, célzott szabályokkal kellene elérni, hogy a bérek úgy emelkedhessenek, hogy a munkaadókat nem terheli a növelés.

A VKF november 19-én tartja következő ülését. Pataky Péter elmondta: arra kérték a kormányt, segítse azzal a bértárgyalások előrehaladását, hogy számszerűsíti, mekkora minimálbér-, illetve béremelkedést tart elképzelhetőnek jövőre.

Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke az MTI-nek ugyancsak azt mondta: bár folytatódtak a bértárgyalások, az álláspontok nem kerültek közelebb egymáshoz. Kifejtette: a munkaadói oldal álláspontja továbbra is az, hogy jövőre sem a gazdasági növekedés, sem a cégek versenyképessége nem tesz lehetővé béremelést, és nagyobb hangsúlyt kell fektetni a meglévő munkahelyek megőrzésére. Az elnök elmondta: arra kérték a szakszervezeti oldalt, hogy ezt mérlegelje.

Az elnök a béren kívüli juttatások kapcsán elmondta: segítené a bértárgyalásokat a cafetéria utáni járulék csökkentése. Zs.Szőke Zoltán elvi szinten megfontolandónak nevezte a szakszervezetek azon javaslatát, hogy adórendszerbeli változtatásokkal kellene elősegíteni a munkavállalói bérek emelkedését. Hangsúlyozta, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv is segíthet a munkahelyek megőrzésében jövőre. (MTI)




Newer news items:
Older news items:

Friss hírek