A magyarországi minimálbér a hat legalacsonyabb között van az EU-ban. Célzottan kell javítani a munkaerőpiacon azoknak a csoportoknak a foglalkoztatását, amelyek körében különösen magas a munkanélküliség - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatási államtitkára egy szerdai bécsi rendezvényen.
Ilyen csoportok például a tartósan munkanélküliek, az alacsony képzettséggel rendelkezők és a fiatal munkanélküliek - emelte ki a bécsi magyar nagykövetségen a gazdasági szakemberekből és vállalkozókból álló hallgatóság előtt.
Rámutatott, hogy jelentős különbségek vannak az ország területén belül is. Míg Győr-Moson-Sopron megyében 4-5 százalék a munkanélküliség, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 19,5 százalék. Úgy kell javítani a foglalkoztatást, hogy ez a hatalmas egyenlőtlenség csökkenjen, de ne a jobb adat romlásával - fűzte hozzá.
A pályakezdők jobb elhelyezkedési lehetőségeit célozza többek között a szakiskolai oktatás gyakorlat-központú átalakítása és az Első munkahely garancia program, amelynek keretében 6800-an találtak állást eddig - jelentette ki.
Az alacsony képzettséggel rendelkezőket viszonylag rövid idő alatt és nagy számban a mezőgazdaság és az építőipar tudja felszívni - mondta. Az utóbbi szektorral kapcsolatban rámutatott, hogy az elmúlt három és fél év alatt "katasztrofális" mértékben, 30 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Mint mondta, ez a szektor a 2014-ben kezdődő európai uniós költségvetési tervezési időszakban kiemelten szerepel majd a gazdaságélénkítési tervekben.
Az államtitkár egyúttal kiemelte azt is, hogy gazdasági növekedés nélkül tartósan nem lehet érdemben növelni a foglalkoztatást.
Nagyon fontos célkitűzés az egymillió új munkahely megteremtése, ha nem sikerül, Magyarország nem tudja behozni lemaradását - jelentette ki Czomba Sándor a hallgatóság soraiból érkezett kérdésre felelve. Felidézte: a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ra egymillió új adózó munkahely jöjjön létre Magyarországon. Ez nagyon nehéz feladat, és a teljesüléséhez elengedhetetlenül szükséges a kedvezőtlen demográfiai folyamatok visszafordítása - tette hozzá. A kormány ennek érdekében a családokra helyezi a hangsúlyt - mondta.
Úgy vélekedett, munkavállalói szempontból jogos igény, hogy javuljon a bérek versenyképessége. A magyar minimálbér a hat legalacsonyabb között van az EU-ban. Ugyanakkor ha a gazdaság tűrőképessége nem bírja el a minimálbér, illetve a bérek növekedését, akkor "nem szabad túlfeszíteni" a húrt, mert annak súlyos foglalkozatási hatásai lennének - mondta Czomba Sándor. "Nem lehet azt megtenni, hogy hitelből éljünk jól" - fogalmazott. Hozzátette: bízik benne, hogy a kormány eddig megtett lépései javítanak Magyarország helyzetén. (MTI)
- 10/09/2012 12:55 - Diplomás minimálbér 2012 - Garantált diplomás bérm…
- 10/09/2012 10:39 - Az egyszerűsített foglalkoztatási munkabér összege…
- 10/09/2012 09:23 - Szakmunkás órabér 2012-2013 - Szakmunkás órabér ös…
- 04/09/2012 16:13 - Minimálbér 2012 járulékok - Minimálbér járulékai 2…
- 03/09/2012 12:57 - Szakmunkás minimálbér 2012-2013: ennyi a szakmunká…