Minimálbér kompenzáció 2013: májustól kapnák meg a vállalkozások a támogatást. Várhatóan májustól és egy összegben kapják meg az érintett vállalkozások a minimálbér-emelési támogatást - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön azt követően, hogy a kormány döntött a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésének egyes ágazatokban történő támogatásáról.
Minimálbér kompenzáció 2013: májustól kapnák meg a vállalkozások a támogatást
- 2013 március 28. (csütörtök) 16:41
- Minimálbér 2013
Közalkalmazotti munkaviszony nyugdíj mellett: megbízási és vállalkozási jogviszony
- 2013 március 27. (szerda) 13:59
- Bérügyek
Közalkalmazotti munkaviszony nyugdíj mellett 2013-2014: megbízási és vállalkozási jogviszony. A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat (a továbbiakban: Kormányhatározat) az abban foglalt feladatok végrehajtásáért felelősként az érintett minisztereket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt nevezi meg. A Kormányhatározat tehát nem állapít meg semmilyen feladatot a nem miniszter által vezetett (irányított vagy felügyelt) intézményekre nézve.
A várandós nők munkaviszonyát az OEP utólag nem nyilváníthatja semmisnek
- 2013 március 12. (kedd) 08:23
- Bérügyek
A várandós nők munkaviszonyát az OEP utólag nem nyilváníthatja semmisnek. Az ombudsman szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) utólag nem nyilváníthatja semmisnek egy várandós nő munkaviszonyát csak azért, mert a terhessége alatt állt munkába - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-vel.
Távolléti díj számítása 2013: változott a szabadság és a távolléti díj számítása
- 2013 február 20. (szerda) 17:05
- Bérügyek
Távolléti díj számítása 2013: változott a szabadság és a távolléti díj számítása. Megegyezés született a távolléti díj számításáról, a hatályos szabályok hamarosan úgy változnak, hogy a kifizetett munkabér független legyen a szabadsággal érintett hónap munkanapjainak számától és a távollét időtartamától - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleményéből.
Minimálbér-emelési támogatás 2013: júniusban kaphatják meg a cégek
- 2013 január 17. (csütörtök) 11:36
- Minimálbér 2013
Minimálbér-emelési támogatás 2013: júniusban kaphatják meg a cégek az állami minimálbér-támogatást. A költségvetési törvény módosítása után márciustól nyílik lehetőség a minimálbér-támogatások kérelmezésére, az összeget júniusban kaphatják meg az érintett ágazatok munkaadói.
A minimálbér összege 2013-tól 98 ezer forint, a szakmunkás bérminimum 114 ezer forint lesz
- 2012 december 12. (szerda) 12:08
- Minimálbér 2013
A minimálbér összege 2013-tól 98 ezer forint, a szakmunkás bérminimum 114 ezer forint lesz. Elfogadták a minimálbér és a garantált bérminimum összegének emeléséről szóló javaslatokat, így 2013- január 1-től a minimálbér összege bruttó 98 ezer forint, a szakmunkás bérminimum összege bruttó 114 ezer forint lesz.
Minimálbér 2013: minimálbér emelés csak 2013. év közepétől?
- 2012 december 03. (hétfő) 13:22
- Minimálbér 2013
Minimálbér 2013: minimálbér emelés csak 2013. év közepétől? A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) hétfői ülésén felmerült, hogy a nehéz helyzetben lévő ágazatokban fél évvel elcsúsztatnák a jövő évi minimálbér emelést.
Minimálbér összege 2013: a fizetések reálértékének megőrzése a cél
- 2012 december 03. (hétfő) 13:21
- Minimálbér 2013
Minimálbér összege 2013: a fizetések reálértékének megőrzése a cél. A fizetések reálértékének megőrzése a cél, nem elegendő egy inflációkövető emelés – mondta el egy, a munkavállalók problémáit és javaslatait bemutató előadás kapcsán a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke pénteken, Szegeden az MTI-nek.
Minimálbér-emelés 2013: a munkaadók 2,6 százalékkal emelnének, a szakszervezetek szerint ez kevés
- 2012 november 28. (szerda) 16:11
- Minimálbér 2013
Minimálbér-emelés 2013: a munkaadók 2,6 százalékkal emelnének, a szakszervezetek szerint ez kevés. A munkaadók maximum 2,6 százalékkal emelnék a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot 2013-ban, a szakszervezeti oldal viszont legalább a várható infláció mértékével történő növelést szeretne.
Minimálbér 2013: távol kerültek egymástól az álláspontok a bértárgyalásokon
- 2012 november 28. (szerda) 16:09
- Minimálbér 2013
Minimálbér 2013: távol kerültek egymástól az álláspontok a bértárgyalásokon. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint a két kiigazító csomaggal nehezebbé váltak a jövő évi bérekről szóló tárgyalások, amelyeken most erős feszültség uralkodik, nagyon távol kerültek egymástól a munkaadók és a munkavállalók álláspontjai. Az ÁFEOSZ elnöke azt mondta: a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé a béremelést.
A magyar minimálbér a hat legalacsonyabb között van az EU-ban
- 2012 november 28. (szerda) 16:08
- Minimálbér 2012
A magyarországi minimálbér a hat legalacsonyabb között van az EU-ban. Célzottan kell javítani a munkaerőpiacon azoknak a csoportoknak a foglalkoztatását, amelyek körében különösen magas a munkanélküliség - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatási államtitkára egy szerdai bécsi rendezvényen.
Minimálbér és létminimum 2013: nőhet a különbség a minimálbér és a létminimum között
- 2012 november 06. (kedd) 18:16
- Minimálbér 2013
Minimálbér és létminimum 2013: nőhet a különbség a minimálbér és a létminimum között. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint jövőre tovább nőhet a különbség a létminimum és a minimálbér nettó összege között, pedig ennek éppen az ellenkezője lenne kívánatos.
Minimálbér 2013: minimálbér-emelés helyett adózási könnyítés?
- 2012 október 24. (szerda) 16:42
- Minimálbér 2013
Minimálbér 2013: minimálbér-emelés helyett adózási könnyítés? A munkaadók jelenleg nem tartják lehetségesnek a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emelését, a munkavállalói oldal alternatívaként azt is felvetette, hogy csökkentsék a személyi jövedelemadó kulcsát 2013-tól ebben a két bérkategóriában.
Szakmunkás minimálbér 2013 összege - Szakmunkás minimálbér emelés 2013
- 2012 október 17. (szerda) 15:31
- Minimálbér 2013
Szakmunkás minimálbér 2013 összege - Szakmunkás minimálbér emelés 2013. A minimálbérhez hasonlóan a szakmunkás minimálbér mértéke is emelkedik 2013. január 1-től, de az emelés összegéről még egyeztetések folynak. A munkaadói érdekképviseletek szerint jelentősen befolyásolja a 2013. évi minimálbérről és szakmunkás minimálbérről a héten kezdődött tárgyalásokat a kormány költségvetési kiigazító csomagja.
- felsőfokú minimálbér 2013
- felsőfokú minimálbér összege 2013
- garantált szakmunkás bérminimum
- garantált szakmunkás bérminimum 2013
- minimálbér
- minimálbér 2013
- szakmunkás bérminimum
- szakmunkás bérminimum 2013
- szakmunkás minimálbér
- szakmunkás minimálbér 2013
- szakmunkás minimálbér 2013 adózása
- szakmunkás minimálbér 2013 mértéke
- szakmunkás minimálbér 2013 összege
Minimálbér emelés 2013: a munkaadók nem, a szakszervezetek biztosak az emelés szükségességében
- 2012 október 17. (szerda) 09:09
- Minimálbér 2013
Minimálbér emelés 2013: a munkaadók nem, a szakszervezetek biztosak az emelés szükségességében. Elkezdődtek a tárgyalások a jövő évi minimálbérről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére kedden. A munkaadói oldal megfontolandónak tartja, hogy legyen-e egyáltalán emelés, míg a szakszervezetek közül az MSZOSZ infláció körüli, a Munkástanácsok ennél nagyobb emelést javasol.
Béremelés 2013: húszszázalékos béremelést követelnek a fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek
- 2012 október 17. (szerda) 09:07
- Bérügyek
Béremelés 2013: húszszázalékos béremelést követelnek a fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek. Húszszázalékos illetményemelést követelnek a büntetés-végrehajtási dolgozók, a katonák, a rendőrök, a tűzoltók és a vámosok - hangzott el hat érintett szakszervezet együttműködési megállapodásának aláírásakor kedden Budapesten.
Új akcióterv 2013-ban a minimálbér és a 220 ezer forintos havi átlagbér között keresőknek
- 2012 október 12. (péntek) 10:08
- Bérügyek
Új gazdasági akcióterv 2013-ban a minimálbér és a 220 ezer forintos havi átlagbér között keresőknek.Orbán Viktor miniszterelnök szerint a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek a felére sem lenne szükség, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot. Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ahol szólt arról is, hogy nem állunk messze egy jó megállapodástól a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), továbbá jelezte, hogy az alsóközéposztályt érintő akcióterveket hirdet a kabinet jövőre.
Diplomások állami támogatása 2013: a minimálbér kétszereséig 100 százalékos támogatást kap a munkáltató
- 2012 október 12. (péntek) 10:04
- Bérügyek
Diplomások állami támogatása 2013: a minimálbér kétszereséig 100 százalékos támogatást kap a munkáltató. Egyértelművé kell tenni, hogy az egyetemet és főiskolát végzettek mellett a saját szakmájukban kiváló, jól képzett szakembereknek is van jövőjük Magyarországon - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a szabolcsi munkaügyi központ által szervezett, kétnapos pályaválasztási kiállítás csütörtöki megnyitóján, Nyíregyházán.
- diplomás bérminimum
- diplomás bérminimum 2013
- diplomás minimálbér
- diplomás minimálbér 2013
- diplomás minimálbér támogatás
- diplomás pályakezdő minimálbér támogatás
- diplomás pályakezdő minimálbér támogatás 2012
- diplomás pályakezdő minimálbér támogatás 2013
- diplomások állami támogatása
- diplomások állami támogatása 2013
- diplomások állami támogatása 2013 a minimálbér kétszereséig
- első munkahely garancia program
- első munkahely garancia program 2012
- első munkahely garancia program 2013
- felsőfokú minimálbér 2013
- felsőfokú minimálbér összege 2013
- garantált diplomás bérminimum
- garantált diplomás bérminimum 2013
- minimálbér
- minimálbér 2013
- minimálbér támogatás
- minimálbér támogatás 2013
- pályakezdő minimálbér
- pályakezdő minimálbér 2013
- pályakezdő minimálbér támogatás 2012
- pályakezdő minimálbér támogatás 2013
- pályakezdők állami bértámogatása
A túlzott minimálbér-emelés rontaná a munkahelyvédelmi akcióterv eredményeit
- 2012 október 10. (szerda) 12:29
- Bérügyek
Egy esetleges 2013-as túlzott minimálbér-emelés rontaná a munkahelyvédelmi akcióterv várható eredményeit. A munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó járulékcsökkentés olyan mértékű, amely már érdemben segítheti a munkahelyek megőrzését és a foglalkoztatás kifehérítését - jelentette ki Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke kedden, a parlament által a múlt héten megszavazott intézkedéscsomagról szóló budapesti sajtótájékoztatón.
Emelkedik a minimálbér összege 2013. január 1-től Szlovákiában
- 2012 október 10. (szerda) 12:27
- Bérügyek
Emelkedik a minimálbér összege 2013. január 1-től Szlovákiában. A minimálbér 3,2 százalékos növelését hagyta jóvá szerdai ülésén a szlovák kormány. A 2013 januárjától hatályos intézkedés a jelenlegi 327,2 euróról 337,7 euróra emeli a havi bruttó minimálbér összegét, a legalacsonyabb órabér 1,94 euróra nő.
Munkavállalási engedély nélkül kizsákmányolják a kelet-európai munkásokat
- 2012 október 09. (kedd) 11:35
- Bérügyek
Munkavállalási engedély nélkül kizsákmányolják a kelet-európai munkásokat Belgiumban. Kizsákmányolják Belgiumban a kelet-európai munkavállalókat, különösen azokat, akiknek nincs munkavállalási engedélye - írta hétfői számában a La Libre Belgique című napilap.
- munkavállalási engedély
- munkavállalási engedély 2013
- munkavállalási engedély anglia
- munkavállalási engedély ausztria
- munkavállalási engedély belgium
- munkavállalási engedély eu
- munkavállalási engedély írország
- munkavállalási engedély írország igénylése
- munkavállalási engedély írország nyomtatvány
- munkavállalási engedély németország
- munkavállalási engedély olaszország
- munkavállalási engedély spanyolország
- munkavállalási engedély svájc
Minimálbér-emelés 2013: jelentős késésben van a bértárgyalás
- 2012 október 08. (hétfő) 09:10
- Minimálbér 2013
Minimálbér-emelés 2013: jelentős késésben van a bértárgyalás. Borsik János szerint jelentős késésben vannak a bértárgyalások, az országos bérajánlás előkészítése még meg sem kezdődött, és a kormány "megtagadta" a háromoldalú, országos szintű párbeszéd folytatását, nem akar tárgyalni a jövő évi minimálbérről és a szakmunkás bérminimumról – mondta el az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke pénteken az MTI-nek.
Minimálbér-javaslat 2013: 115 ezer forint legyen a minimálbér
- 2012 október 05. (péntek) 10:36
- Minimálbér 2013
Minimálbér-javaslat 2013: 115 ezer forint legyen a minimálbér, a garantált bérminimum pedig 120 ezer forint legyen 2013. január 1-től a Munkástanácsok javaslata szerint. A Munkástanácsok 115 ezer forint minimálbérre és 120 ezer forint szakmunkás bérminimumra tett javaslatot 2013-ra a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán - írja a Magyar Nemzet.
Nem lesz pedagógus béremelés és életpályamodell sem 2013-ban
- 2012 október 05. (péntek) 10:28
- Bérügyek
Nem lesz pedagógus béremelés és pedagógus életpályamodell sem 2013-ban. A gazdasági program pedagógus életpályamodellre vonatkozó eleme szerint a pedagógus béremelést 2014. januárjára halasztaná a kormány. Megjegyezte: ugyanakkor arra Matolcsy György nemzetgazdaság miniszter is tett célzást, hogy ha a helyzet javul, akkor már 2013. őszén lehet béremelés.
Közmunka 2013: a közmunka bér elérheti a minimálbér összegét 2013-ban
- 2012 október 04. (csütörtök) 10:21
- Minimálbér 2013
Közmunka 2013: a közmunka bér elérheti a minimálbér összegét 2013-ban. Tárgyalások zajlanak arról, hogy az állami közfoglalkoztatottak béremelést kapjanak 2013-ban, így elérve a minimálbér összegét. A napi 8 órás munkáért a közfoglalkoztatottaknak is meg kellene kapniuk a minimálbért 2013-ban, és szeretnék elérni, hogy a közmunkásokra ugyanazok a szabadságnapok legyenek érvényesek, mint másokra.
Pályakezdő minimálbér fiatal munkavállalóknak 2013: teljes járulékmentesség jár a munkaadóknak
- 2012 október 04. (csütörtök) 10:17
- Bérügyek
Pályakezdő minimálbér fiatal munkavállalóknak 2013: teljes járulékmentesség jár a munkaadóknak. Czomba: több mint hétezer fiatal juthat munkához az Első munkahely garancia programban. Az eredetileg tervezett létszám kétszerese, több mint hétezer fiatal juthat munkához az Első munkahely garancia programban - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
- diplomás minimálbér
- diplomás minimálbér 2013
- diplomás minimálbér támogatás
- diplomás pályakezdő minimálbér támogatás
- diplomás pályakezdő minimálbér támogatás 2012
- diplomás pályakezdő minimálbér támogatás 2013
- első munkahely garancia program
- első munkahely garancia program 2012
- első munkahely garancia program 2013
- minimálbér
- minimálbér 2013
- minimálbér támogatás
- minimálbér támogatás 2013
- pályakezdő minimálbér
- pályakezdő minimálbér 2013
- pályakezdő minimálbér támogatás 2012
- pályakezdő minimálbér támogatás 2013
- pályakezdők állami bértámogatása
Diplomás minimálbér összege 2013 - Garantált diplomás bérminimum 2013
- 2012 október 04. (csütörtök) 10:09
- Minimálbér 2013
Diplomás minimálbér összege 2013 - Garantált diplomás bérminimum 2013. A diplomás minimálbér emelése évről-évre szóba kerül, de ez elsősorban a munkaadók egyéni döntésein múlik. A közalkalmazotti, köztisztviselői és kormánytisztviselői diplomás minimálbér összegét viszont az állam határozza meg 2013-ban is.
Nettó bér 2013: itt a legmagasabb a nettó bér összege Magyarországon
- 2012 október 04. (csütörtök) 10:04
- Bérügyek
Nettó bér kalkulátor 2013: itt a legmagasabb a nettó bér összege Magyarországon a 2012-es adatok alapján. NAV: a hegyvidékieknek és a budaörsieknek a legmagasabb a jövedelmük. A tavalyi szja-bevallások adatai szerint a főváros XII. kerületében, Hegyvidéken élőknek a legmagasabb az egy főre jutó összevont jövedelmük, 3 millió 733 ezer forint, míg a XXI. kerületben, Csepelen lakóké a legalacsonyabb, 2 millió 52 ezer forint; Pest megyében Budaörs vezet, míg Nagykőrös áll a lista végén - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai közleményéből.
Pedagógus béremelés 2013: szó sincs a pedagógus béremelés elhalasztásáról Hoffmann Rózsa szerint
- 2012 október 04. (csütörtök) 09:59
- Bérügyek
Pedagógus béremelés 2013: szó sincs a pedagógus béremelés elhalasztásáról Hoffmann Rózsa szerint. Cáfolta az oktatási államtitkár azt a keddi sajtóinformációt, miszerint nem lesz pedagógus béremelés a jövő évi költségvetésben tátongó 300-350 milliárdos hiány és a megszorítások miatt.
Minimálbér emelés 2013: a minimálbér 100 ezerre, a szakmunkás bérminimum 116 ezerre emelkedne
- 2012 szeptember 27. (csütörtök) 16:43
- Minimálbér 2013
Minimálbér emelés 2013: a minimálbér összege 100 ezerre, a szakmunkás bérminimum összege pedig 116 ezerre emelkedne 2013. január 1-től. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) kezdeményezi a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását annak érdekében, hogy kezdődjenek tárgyalások a jövő évi bérek reálértékének megőrzését biztosító megállapodásokról.
- bérkalkulátor 2013
- diplomás minimálbér 2013
- egységes minimálbér 2013
- garantált bérminimum
- garantált bérminimum 2013
- megszűnik az egységes minimálbér 2013
- minimál órabér 2013
- minimálbér
- minimálbér 2013
- minimálbér bérkalkulátor 2013
- minimálbér összege 2013
- szakmunkás bérminimum
- szakmunkás bérminimum 2013
- szakmunkás bérminimum összege
- szakmunkás bérminimum összege 2013
- szakmunkás minimálbér 2013
Járulékkedvezmény 2013: a 25 év alatti munkavállalók járulékkedvezményének mértéke 2013
- 2012 szeptember 25. (kedd) 12:43
- Bérügyek
Járulékkedvezmény 2013: a 25 év alatti munkavállalók járulékkedvezményének mértéke 2013. január 1-től. A munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek is egyetértenek azzal a parlamentnek benyújtott törvényjavaslattal, amely szerint a 25 év alatti pályakezdőknél a munkáltatóknak két évig nem kell szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást fizetni 100 ezer forintig, s támogatják az is, hogy az 55 év felettiek alkalmazásánál csak 14 százalék lesz a közteher.
- járulékkedvezmény
- járulékkedvezmény 2013
- járulékkedvezmény mértéke
- járulékkedvezmény mértéke 2013
- minimálbér
- minimálbér 2013
- minimálbér összege
- minimálbér összege 2013
- nettó minimálbér 2013
- pályakezdő
- pályakezdő minimálbér
- pályakezdő minimálbér 2013
- pályakezdő minimálbér összege
- pályakezdő minimálbér összege 2013
- szociális hozzájárulási adó
- szociális hozzájárulási adó 2013
További cikkek...
- Egészségügyi dolgozók kötelező továbbképzése 2012-2013
- GYES utáni munkavégzés 2012-2013: állami támogatás a munkába visszatérő szülőknek
- Órabér kalkulátor 2012-2013 - Órabér bérkalkulátor 2013
- 25 év alatti munkavállalók járulékkedvezménye 2013-tól: 2 évig nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni
- Garantált bérminimum 2013 - Ennyi a garantált bérminimum összege 2013-tól
- Pályakezdő minimálbér 2013: nem kell járulékot fizetni két évig a 25 év alatti munkavállalók esetén
- Start Bónusz Kártya 2013: a Start Plusz és a Start Extra kártya helyett
- Bruttó átlagkereset 2012: 221 ezer 300 forint volt a hét havi bruttó átlagkereset
- Egészségügyi bérkompenzáció 2012-2013: egymilliárd forint az egészségügyi bérkompenzációra
- Szakképzési hozzájárulás 2013: változott a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható összeg
- Közalkalmazotti elbocsátások 2013: nem lesz létszámcsökkentés a közszférában
- Köztisztviselői illetményalap 2013: ennyi lesz a köztisztviselői illetményalap 2013-ban
- Pályakezdők állami bértámogatása 2012-2013: az "Első munkahely garancia program"
- Béremelés 2013 - Ennyi lesz az átlagos béremelés 2013-tól Magyarországon
- Diplomás minimálbér 2012 - Garantált diplomás bérminimum 2012
- Az egyszerűsített foglalkoztatási munkabér összege 2012-ben
- Őstermelői igazolvány kiváltása 2012-2013: őstermelői igazolvány igénylés
- Egyszerűsített foglalkoztatás 2012-2013 - Az alkalmi munkavállalás szabályai
- Szakmunkás órabér 2012-2013 - Szakmunkás órabér összege
- Minimálbér 2012 járulékok - Minimálbér járulékai 2012-ben
- Szakmunkás minimálbér 2012-2013: ennyi a szakmunkás minimálbér összege
- Bérköltség támogatás 2012-2013: eddig 900 munkáltató kért bérköltség támogatást
- Pályakezdők állami támogatása: új program segíti a pályakezdő fiatalok munkába állását
- Pályakezdő minimálbér összege 2013: csökken a pályakezdők minimálbére 2013-tól
- Minimálbér 2013: ennyivel emelkedik a minimálbér összege 2013-tól
- Nem minden gyeden lévő kismamának jár a kompenzáció
- Adójóváírás 2013: több százezren jártak rosszul az adójóváírás kivezetésével
- Egészségügyi béremelés: a béremelés során törvénysértő módon tettek különbséget a dolgozók között?
- Köztisztviselők juttatásai és illetménypótlékai 2012-2013: új szabályok lépnek életbe
- EU-munkanélküliség: aggasztó az európai fiatal munkanélküliek magas száma
- Pályázat fogyatékos embereket foglalkoztató szervezetek számára
- Több mint kétezren csatlakoztak már a Közmunkások Szakszervezetéhez
- Mérnök egyesület: változásra van szükség az építőiparban
- Az államháztartás júliusban 80,2 milliárd forint többlettel zárt
- A bérkompenzációs támogatás ötezer zalai munkahely megtartását segíti
- Egészségügyi béremelés 2013: további egészségügyi béremelés várható?
- Egészségügyi béremelés 2012-2013: emelkedik a háziorvosi praxis havi finanszírozása
- Bérek 2012: az állami intézmények tegyék közzé dolgozóik bérét!
- Több tízezer forintba kerül a családoknak a tanévkezdés
- Minimálbér 2012 összege: emelkedett a minimálbér összege 2012-től